Civilizációnkban az emberek nagyon nagy része azon gondolkodik leggyakrabban, hogy hogyan tudna több jövedelemhez, bevételhez jutni. Erre hatalmas energiák összpontosulnak a világban és a cél elérésének érdekében egyre messzebb is merészkedünk. A vállalkozók nem adnak számlát, a nagytőkések visszaélnek a befolyásukkal, a közszférából eltűnik a közpénzt, a multinacionális cégek intenzív “lobby” tevékenységet végeznek érdekeik érvényesítéséhez, a munkavállalók kényszervállalkoznak, kipusztítjuk erdeinket, elszennyezzük óceánjainkat és még sorolhatnánk. Ez önmagában is dermesztő, de az már egyenesen riasztó, hogy eközben egyre könnyebben oldozzuk fel magunkat az erkölcsi normák tiszteletben tartása alól. Egyre kevésbé számítanak a környezetvédelmi, emberi és morális vonatkozásai egy-egy döntésünknek. Eljutottunk oda, hogy egy olyan világban élünk, ahol a tőke felhalmozása a cél ……. mindenek felett. Ha ezt be is látjuk, vajon szeretnénk tenni ellene?
Hihetetlenül ki vagyunk éhezve a pénzre, miközben a költéseink (életszínvonaltól függően) csupán 5-15%-át fordítjuk a létfenntartásunkra. Ehhez csupán étel, ital, meleg ruha és fedél kellene a fejünk fölé. Az ezen felüli kiadásainkat luxuscikkekre fordítjuk, amelyek nagy része rövid időn belül szemét lesz. A létfenntartásunkhoz nem lenne szükséges másik kontinensről származó ételekre, prémium italokra, 40 féle márkás ruhára, 50 féle táskára, óriási házra, több tízmillió forintos autóra, drága telefonra és még számtalan haszontalan tárgyra. Ráadásul ezen cikkek nagyrésze az előállítási és szállítási folyamataikon keresztül is elképesztően szennyezik a környezetet. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a csomagoló anyagaik és végeredményben a legtöbb termék is 1 éven belül a szeméttelepen végzi, akkor már érthetetlen is ez a tervszerű és legális pusztítás. Mégis ezen luxuscikkek birtoklásáért küzdünk egész életünkben, mellyel életben tartjuk a környezetszennyező vállalkozásokat. Valóban ekkora örömet jelent számunkra ezen tárgyak birtoklása? Mekkora anyagi, időbeli, környezeti és szociális szabadságot jelentene, ha ezen valahogy tudnánk változtatni!
Az emberek arra kényszerülnek, hogy napi 8-10 órát dolgozzanak, abból a célból hogy fedezni tudják saját és családjuk egyre növekvő vásárlási étvágyát. Valószínűleg egy olyan iparágban teszik ezt, ahol maximum 1-1,5 éves használatra gyártanak felesleges luxuscikket vagy elektronikai „eszközöket”. A keresetükből megveszik ezeket a termékeket – esetleg hitelből – és másnap már egy nagyobb tévére vagy újabb autóra vágynak. Tehát ismét azon gondolkodnak, hogyan tudnának még több pénzt keresni ezen újabb fogyasztási igényük kielégítéséhez. Kielégíthetetlen az ember pénz és fogyasztás iránti vágya, amivel akaratlanul is működésben tartjuk a mindenen átgázoló „szemetet” gyártó, világszintű erőforrásainkat eltékozló nagyvállalatokat. Márpedig ez nem fog megváltozni, ameddig profitot realizálnak, tehát amíg van kereslet a termékeik iránt. Vajon mi szükséges ahhoz, hogy az emberek ne vágyjanak például méregdrága felesleges holmikra?
A honfoglalás óta a környezetünkben lévő technológiai szemét hatalmasat fejlődött. Intelligens chipek vannak a ruházatunkban, a kocsink magától beparkol, a házunkkal telefonon tudunk kommunikálni és a hűtőnk automatikusan vásárol a neten. De vajon az ember mennyit fejlődött több mint ezer év alatt? A sötét középkorban a háborúk kegyetlenebbek vagy embertelenebbek lettek volna, mint mondjuk a közeli Dél-Szláv háborúk (1991.– 2001.)? Az emberek közötti szociális kapcsolat gyengébb volt vajon, mint napjainkban a családi, baráti kötelékek? Akkoriban durvábban kizsigerelték a természetet az emberek, hogy saját mérhetetlen igényeiket kielégítsék? Egyszóval, jó irányba fejlődött az ember, mint élőlény ezer év alatt? Fejlődtünk egyáltalán, vagy csak az átlag életkor növekedett?
Korunk iskolarendszerében eltöltött 12-17 év alatt lényegében semmit nem tanulunk az emberi kapcsolatokról, a konfliktuskezelésről, a környezettudatosságról, az önismeretről, a pénzügyi tudatosságról, az empátiáról és így semmiféle fogódzót nem kapunk ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, boldog életet tudjunk élni. Az elképesztő mennyiségű lexikális tudásanyag semmilyen támpontot nem ad ahhoz, hogy rendben legyen az önbecsülésünk, felderíthessük képességeinket, és ráleljünk hivatásunkra. Néhány tantárgy alapján skatulyáznak be mindenkit 18 éves korunkig. Lelkisérült, kisebbségi komplexusos és zavart embereket „képzünk”, akik kikerülve a társadalomba, bizonytalanságukban beállnak a fogyasztói tömegek sorába. A birtokolt luxuscikkek mennyisége jelenti számukra a jó közérzetet, a társadalmi elfogadottságot. Vajon tényleg ez alapján ítéljük meg egymást? Sajnos úgy tűnik, hogy ezek a reflexek vannak folyamatosan megerősítve, visszaigazolva. Tudatosan „képzünk” olyan embereket, akik fenntartják a tékozló fogyasztói láncot! Ha gyermekünket megkérdezzük, milyen jövőre, felnőttkorra vágyik, nem azon fog gondolkodni, hogy boldog párkapcsolara, családra vagy olyan munkára, ami örömet okoz számára, hanem rögtön a gazdagság és a fogyasztás maximalizálása jut eszébe, mint mindenek feletti cél. Ha ezt nem tudja elérni, még keményebben fog dolgozni, nem lesz ideje szociális kapcsolatokra, magányos és boldogtalan ember lesz, aki, mint tudjuk, sokkal többet fogyaszt majd!
Vajon, ha nem gyártanánk napi 8 órában szemetet (sok, de rövid élettartamú termék), hanem részmunkaidőben kevés, de tartós és főleg hasznos eszközöket állítanánk elő, akkor unalmában az emberiség kiírtaná magát? Vagy más szempont miatt nem lehet ez opció? Nem lehetne értelmesebb feladatokkal kitölteni az emberek így felszabaduló idejét? Gondoljunk arra, hogy a világon hány helyen fejlesztenek mondjuk akkumulátort jelenleg párhuzamosan a világban. Így az elhasznált, felemésztett erőforrások sokszorosára nőnek, míg ha 1-2 központba ’tömörülnének’ a világ specializálódott szakemberei, és ezen intézetek célterületekre fókuszálnának, akkor globális szinten sokkal hatékonyabban (gazdasági és környezetvédelmi szempontból) lehetne elérni a világszintű célokat. Ha csupán 3 féle autómárka létezne, és a világ minden táján ahhoz fejlesztenének bizonyos részegységeket, akkor mennyivel tökéletesebbek lennének járműveink. Persze így le kellene mondanunk a státuszszimbólumokról is, tehát meg kellene tanítani az embereknek, hogy a saját tényleges boldogságukat kutassák és ne mások irigységére játszva lopjanak másodpercekre örömet, amikor kiszállnak egy luxusautóból.
Az biztos, hogy saját életünkhöz (létfenntartás és élményszerzés) szükséges anyagi javak megszerzéséhez a hivatásunk (hobbink) végzésével is tudnánk elegendő pénzügyi forrást teremteni. Tevékenységeinkkel így biztosan lényegesen kisebb öko- és feszültség lábnyomot hagynánk környezetünkön és a körülöttünk élőkön! Ilyen emberként meg fogunk elégedni egy alapfelszereltségű autóval, a legolcsóbb telefonnal és fel fogjuk ismerni, hogy a környékén előállított élelmiszer, ruházat, eszköz is megfelelő számunkra. Nem fogjuk a feszültségünket a közúton vagy sorban állás közben másokon levezetni, lesz időnk a barátainkra, családunkra és a hobbinkra is. Felszabadulunk a pénzmaximalizálás rabigája alól, hiszen a kirándulás, egy közösen elfogyasztott ebéd, sportolás nem elsősorban pénzkérdés.
Az életszínvonal fontosabb vagy az életminőség?
Az biztos, hogy ha valaki rájön arra, hogy a létfenntartásához és a boldogságához is sokkal kevesebb pénz is elegendő, mint amennyit jelenleg stresszben úszva az életét feláldozva összekuporgat és luxustermékekre elherdál, akkor elképesztő időt és energiákat szabadíthat fel önmaga számára. Ezen megtakarított erőforrások, pedig bőségesen elegendőek lesznek arra, hogy olyan tevékenységekre fordítson időt, pénzt és energiát, amik ténylegesen boldoggá teszik. Ha ezt egyre többen meg tudjuk tenni, talán át tudjuk fordítani az emberiség fejlődését egy környezet és emberkímélőbb, hatékonyabb irányba.
Ha ezen észszerűségből, és hatékonyságból eredően felszabadult globális anyagi forrásokat földünk azon részére tudnánk koncentrálnánk, ahol a létfenntartás is komoly küzdelmet jelent, ahol az emberek megélhetésük érdekében kiirtják az őserdőket, nem foglalkoznak az ipari szennyvizekkel, gyermekeket dolgoztatnak, egészségtelen körülmények között élnek/dolgoznak, akkor az már egy hatványozottan nagyobb sikert jelentene földünk és jövőnk számára is.
